13. rész

Sziasztok! Jaj bocsi lányok, hogy mindig ennyit kell várnotok rám, de a szakma mellett elkezdtem egy felnőtt tanfolyamot is és a kettő mellett nem nagyon marad időm, úgyhogy innentől, hétvégenként ha marad időm, akkor tudok írni. Higyjétek el én is bánom, szeretem ezt a blogot, de ha lesz olyan napom amikor ráérek, ígérem, az új rész lesz az első!
De most jó olvasgatást!

Amikor az azonban az ajtóhoz értem éles fájdalom hasított a lábamba, több kis szúrás, . Lenéztem és csak a vért láttam, ijedtemben felsikítottam.
-Jézusom!!!!!
-Kris mi a baj?-kérdezte Rob ijedten, aztán lenézett és meglátta a vért a padlón.
-Várj, ne mozdulj!
Amíg arra vártam, hogy keres valamit, amivel rendbe hoz, meghallottam Mike hangját is.
-Mi történt? Miért sikítottál?-kérdezte aggódva
-Azért te barom, mert belelépett az üvegszilánkokba, amik neked köszönhetően vannak ott-ordította Rob, de közben még mindig keresgélt.
-Gyere, segítek-mondta nekem Mike, és még mielőtt tiltakozhattam volna a karjaiba kapott és elindult velem a kanapé felé.
-Tegyél le-morogtam durcásan, kényelmetlenül éreztem magam a karjaiban. Amikor Rob meghallotta, amit mondtam, felénk kapta a fejét, felkapott egy gézgurigát, meg egy flakont és elindult felénk.
-Nem hallottad? Azt mondta, hogy tedd le! Ez is miattad történt vele!-ordítozott Mike-al, és csak most jutott eszembe, hogy nem kellene felhívnunk magunkra a figyelmet az ordítozással.
-Rob, nyugi, nincs semmi baj, csak néhány apró vágás. De ne kiabálj kérlek, nem hiányzik hogy ide csődüljenek az emberek.-próbáltam nyugodt lenni, de a lábamba hasító fájdalom miatt nem ment könnyen
-Néhány apró vágás épp elég-morogta mérgesen, aztán felsóhajtott-de igazad van, lenyugszom. Te viszont tedd le őt!
Micheal nem válaszolt csak letett a kanapéra, és amikor el akarta látni a lábam, Rob arrébb lökte és átvette az irányítást. Micheal csalódottan elindult az ajtó felé, és én tudtam , hogy Robnak fájni fog, de muszáj volt felhoznom:
-Micheal, holnap elmegyünk sétálni, hogy a sajtó azt higyje, hogy együtt vagyunk?-kérdeztem tétovázón, nem akartam Robnak fájdalmat okozni. Pedig sikerült, láttam az arcán, gratula Kris, ügyes vagy!
-Oké, 10 körül idejövök-Mike már kicsit lelkesebb volt.
-Jó, szia-nem néztem rá, jobban izgatott, hogy Rob arcáról eltűntessem ezt a fájdalmas arckifejezést.
-Sziasztok-annyi undor szorult ebbe a szóba, hogy utálhatják egymást ennyire? Pedig én mindkettőjüket szeretem, jó a kettő között van különbség, de akkor is.
És ekkor leesett valami ami kissé vicces, de azért ijesztő. Nem csak eljátszom a szerelmi háromszöget a Twilight saga-ban, hanem át is élem.Teljesen olyan helyzetbe kerültem mint Bella. Itt vagyok az én saját Edwardom és Jacobom között. Nekem is választanom kell a szerelmem és a legjobb barátom között.És a helyzetet ők sem könnyítik meg, az biztos.
-Ugye tudod, hogy csak azért leszek vele holnap, mert muszáj? Miattunk!
-Tudom, de ő próbálkozni fog-mindeközben mérges szemmel nézett az ajtó felé, mintha azon keresztül is látná Micheal-t
Felsóhajtottam, fején találta a szöget és mindez miatt én is aggódtam-igen, fog! De nem ér el vele semmit.
-Nem akarlak elveszíteni, most hogy végre az enyém vagy!-mindeközben a lábamon lévő sok kis sebet tisztogatta.
Megfogtam a kezét és magamhoz húztam hogy megcsókoljam, a csók után a füléhez hajoltam és halkan gyengéden a fülébe súgtam:
-És a tiéd is maradok!
Elmosolyodott és megcsókolt.Ezt még egy követte, majd még egy és így tovább. Ő egyszer csak eltávolodott tőlem, én pedig kétségbeesve kaptam utána
-Hová mész? Már épp kezdtünk belejönni-mondtam durcásan
-Ne aggódj, folytattuk, amint bekötöztem a lábad.-mindezt még nyomatékosította azzal a szexi mosollyal, aminek nem tudok ellenállni.
Az ajkamba haraptam, és küzdöttem magammal, hogy ne másszak rá most rögtön. Óvatosan bekötözte a lábamat, majd amikor elkészült felém nyújtotta a kezét. Segített felállnom, és amikor már rajta álltam a lábamon kíváncsian fürkészett.
-Na fáj?
-Nem egyáltalán nem, tökéletes munkát végeztél-tényleg egyáltalán nem fájt, mintha meg sem történt volna az a kis baleset.
-Szerintem azért még pihentetned kéne, mondjuk az ágyban feküdve-olyan kaján vigyor ült ki az arcára, hogy nem kellett találgatnom, hogy mire gondolt.
-Úgy gondolod? Most hogy mondod, lehet van benne valami.-én csatlakozom az ilyen játékhoz.
-Sőt, biztos vagyok benne, és amilyen messze van az ágy, azt hiszem az lesz a legjobb ha viszlek-már nyúlt is értem.
-Rob erre semmi szükség, el megyek odáig-fogadkoztam, de hiába. Egy pillanattal később már a karjaiban voltam és csókolgatott. Innentől már nem tiltakoztam, kifejezetten tetszett a helyzet. Az ő karjaiban egyáltalán nem éreztem magam kényelmetlenül.
Óvatosan letett az ágyra és fölém tornyosult.
-Nos, pihenni szeretnél, vagy inkább csináljunk valami mást?-kérdezte kaján mosollyal a fején
-Azt hiszem tudok olyan elfoglaltságot, ami közben a lábamat nem kell megerőltetnem-azt hiszem az én vigyorom is elég kaján lehetett.
-Igen és milyen elfoglaltságra gondoltál?-közben lehajolt és a nyakamat csókolgatta a szavak között.
Ezzel pedig áttörte a gátat ami eddig visszatartott attól hogy lerohanjam. Két kezemmel megfogtam az arcát és szenvedélyesen megcsókoltam, minden porcikáját körbe csókolgattam és simogattam. Ő is ugyanezt tette és amikor mindkettőnket elöntött a gyönyör fáradtan szuszogva hajtottam a fejem a mellkasára. Elmosolyodtam amikor hallottam hogy ő is kapkodja a levegőt, szóval nem csak nekem volt ennyire jó.
-Jöhet a közös pihi?-kérdezte boldogan, mosolyogva
-Naná, és látod, a lábamra vigyáztam.
-Nagyon ügyes vagy-mondta, majd megcsókolta a homlokom.
Annyira jó vele, bár így maradhatnánk örökre, nekem rajta kívül másra már nincs szükségem. És remélem, hogy ezt Rob is így gondolja. A karjaiban nyomott el az álom...