16. rész

Sziasztok, megint bocsi a sok késésért, de fejetlenség van most az egész életemben. Nem tudom megígérni a kövi rész időpontját, de rajta vagyok azért. Jó olvasgatást!


Épp nyugodtan ücsörögtünk egymás tekintetébe belefeledkezve, Rob gyengéden a karomat cirógatta, amikor hirtelen kivágódott az ajtó. Őszintén meglepődtem amikor megláttam ki rontott így be hozzánk. Meglepődve ránéztem Robra, de az ő tekintetében sem láttam mást csak meglepetést.
- Skacok, hát hiába telefonálok, és hagyok üzenetet? - kérdezte újdonsült látogatónk dühösen
- Ashley, hát te mit keresel itt? - kérdeztem meglepetten
- Egy csomószor hívtalak titeket és vagy egy tucat üzenetet hagytam, hogy jövök, de semmi válasz. - azt hiszem, ki kell majd engesztelnünk, eléggé kiborult.
- Sajnálom Ash, nem tudom, hogy nem vettük észre - mentegetőztem
- Hát sajnálhatjátok is, és mindezért cserébe ma velem kell töltenetek majdnem az egész napot - jelentette ki magabiztosan.
- De vásárolni ugye nem... - egyszerre tettük fel a kérdést Robbal.
- De igen!-ördögi mosoly terült el Ash arcán.
Robnál természetes volt, hogy ellenzi a vásárlást, hiszen férfi. De én nőlétemre is utáltam ruhákat vásárolgatni, különösen Ashley-vel volt dögunalmas, mert egyáltalán nem olyan ruhákat szeret, mint én. Persze ezt sosem ismertem volna be neki, különben iszonyatosan megharagudna rám, de azért a vásárlással kapcsolatos ellenszenvem nem tudtam eltitkolni előle, így most ez volt a büntetés.
- Ketten majd csak átvészeljük valahogy - súgta a fülembe Rob
És igaza volt, így már nem volt semmi ellenvetésem. Ha ő ott van, teljesen mindegy hogy mit csinálunk. Igaz a paparazzikra vigyáznunk kell, semmi kézfogás, semmi romantikus pillantás, de akkor is velem lesz ott is.
- Rendben, akkor induljunk - mondtam mosolyogva
- Öhm, először talán fel kéne öltöznünk nem gondolod? - Rob a kérdés közben már fel is kelt az ágyról.
- Hoppá, tényleg. - most jutott csak eszembe hogy én még mindig Rob pólójában ülök az ágyon.
Robbal gyors felöltöztünk, Ash kint várt ránk.
- Olyan jó lenne ha kint is foghatnám a kezed. - mondta Rob amikor már az ajtóban álltunk. Felemelte összefonódott kezünket, és a kézfejével megsimogatta az arcomat. Felsóhajtottam.
- Igen, az tényleg jó lenne. De...
- De nem lehet. - elengedte a kezem, adott egy utolsó csókot, aztán kiléptünk az ajtón.
Nem kellett sokáig járkálnunk, a paparazzik hamar ránk találtak, és innentől feszült voltam, nehogy valami olyat tegyek ami lebuktathat minket. Sokat nevettünk és jól éreztük magunkat, nem is volt olyan szörnyű még a vásárlás sem. Jó volt Ashley-vel együtt tölteni egy kis időt. Erről jutott eszembe, hogy múltkor mesélt nekem valamit.
- Te Ash, Jaksonnal mi újság? - rögtön a lényegre tértem, minek köntörfalazni.
- Hát, én sem nagyon tudom, mostanság nem nagyon találkoztunk. - szomorúságot hallottam ki a hangjából.
Na Kris, ezt most jól megcsináltad, nyertél a "hogyan vágjuk el a jó hangulatot egy pillanat alatt" versenyben.
- Nemsokára úgyis elkezdünk megint forgatni, akkor úgyis megint együtt lesz az egész csapat - mondtam biztatóan
-Aha. - Ash még mindig elég letört volt.
De egy idő után újra nevetgéltünk én pedig nem hoztam fel Jakson-t többet.
Amikor beültünk egy kávézóba, a szemem sarkából csak annyit láttam hogy egy srác odasétál az asztalunkhoz és pont mellettem áll meg, azt nem láttam hogy ki volt, biztos egy rajongó. De mielőtt felnéztem volna rá, megláttam az asztalon, hogy Rob keze ökölbe szorul. Elcsodálkoztam vajon ki lehet az akire így reagál. Kíváncsian pillantottam fel. Már nem is csodáltam a szerelmem reakcióját. Mike állt mellettem és mosolyogva nézett rám.
- Öö...szia! Mit keresel te itt? - kérdeztem meglepetten
- Szia. Csak épp erre jártam. Leülhetek? - amint feltette a kérdést én a szemben lévő angyalarca pillantottam.
De eszembe jutottak a fotósok, ha most azt mondom, hogy most inkább ne, akkor sutba dobhatjuk az eddigi erőfeszítéseinket.
- Persze - vágtam rá, amint ebbe belegondoltam. A szívem majd megszakadt de megöleltem és közelebb húzódtam hozzá amikor leült, hogy a fotósok képein hihető legyen hogy együtt vagyunk.
- Sziasztok. - Mike a többieknek is köszönt amint leült.
- Szia. - Ash kíváncsian méregetett, vakon miért bújok oda Mike-hoz. Ő még nem lett beavatva, később mindent el kell majd mondanom neki, addig úgysem lesz nyugtom tőle.
- Helló. - Rob nem is leplezte az ellenszenvét. Megértettem, fordított helyzetben én már a haját téptem volna a riválisomnak.
Mike átkarolt és megpuszilt én pedig attól féltem, hogy mikor szakad el Robnál a cérna. Amikor végeztünk és indulni akartunk, épp el akartam búcsúzni Mike-tól amikor:
- Mi nem megyünk még el sétálni?- kérdezte Mike kíváncsian
Mivel itt a falnak is füle van beadtam a derekam
-De, elmehetünk.
Elbúcsúztam a többiektől, amikor Robnak adtam két puszit az elsőnél a fülembe súgta
- Kris, én ezt nem bírom - a hangjában összegyűlt minden fájdalom és düh
- Én sem élvezem de muszáj - megpusziltam és Mike kezét megfogva elindultunk. Nem akartam hátrafordulni, pedig szerette volna még egyszer látni az én félistenemet, de jobbnak láttam ha nem nézek vissza. Ha meglátom a fájdalmat a szemében, nem bírom majd tovább csinálni ezt a szerepjátékot.
Amíg Michael-lel sétáltam mintha valaki jött volna utánunk
- Mike, nem akarok hátranézni, de valaki követ miket. Te is észrevetted?
- Észre hát, a te Robod az - válaszolta Mike savanyúan
- Mi? De hát miért jött utánunk? - meglepett hogy Rob utánunk jött. Lehet hogy megunta és inkább leleplez minket.
-Ez majd mindjárt kiderül - Mike egyáltalán nem volt elragadtatva a helyzettől.
Behúzott egy kis sikátor szerű utcába ahol a magas házak miatt nem láthatott minket senki. Mike végignézett a házakon és amikor látta hogy senki sincs az ablakokban és minden ablak csukva van, megszólalt:
- Itt jó lesz. Mit akarsz? Mégis mi a francnak jöttél utánunk?
Felnéztem Rob arcára és a rajta látott sok érzelmen nem tudtam eligazodni.