2010. február 21., vasárnap

13. rész

Sziasztok! Jaj bocsi lányok, hogy mindig ennyit kell várnotok rám, de a szakma mellett elkezdtem egy felnőtt tanfolyamot is és a kettő mellett nem nagyon marad időm, úgyhogy innentől, hétvégenként ha marad időm, akkor tudok írni. Higyjétek el én is bánom, szeretem ezt a blogot, de ha lesz olyan napom amikor ráérek, ígérem, az új rész lesz az első!
De most jó olvasgatást!


Amikor az azonban az ajtóhoz értem éles fájdalom hasított a lábamba, több kis szúrás, . Lenéztem és csak a vért láttam, ijedtemben felsikítottam.
-Jézusom!!!!!
-Kris mi a baj?-kérdezte Rob ijedten, aztán lenézett és meglátta a vért a padlón.
-Várj, ne mozdulj!
Amíg arra vártam, hogy keres valamit, amivel rendbe hoz, meghallottam Mike hangját is.
-Mi történt? Miért sikítottál?-kérdezte aggódva
-Azért te barom, mert belelépett az üvegszilánkokba, amik neked köszönhetően vannak ott-ordította Rob, de közben még mindig keresgélt.
-Gyere, segítek-mondta nekem Mike, és még mielőtt tiltakozhattam volna a karjaiba kapott és elindult velem a kanapé felé.
-Tegyél le-morogtam durcásan, kényelmetlenül éreztem magam a karjaiban. Amikor Rob meghallotta, amit mondtam, felénk kapta a fejét, felkapott egy gézgurigát, meg egy flakont és elindult felénk.
-Nem hallottad? Azt mondta, hogy tedd le! Ez is miattad történt vele!-ordítozott Mike-al, és csak most jutott eszembe, hogy nem kellene felhívnunk magunkra a figyelmet az ordítozással.
-Rob, nyugi, nincs semmi baj, csak néhány apró vágás. De ne kiabálj kérlek, nem hiányzik hogy ide csődüljenek az emberek.-próbáltam nyugodt lenni, de a lábamba hasító fájdalom miatt nem ment könnyen
-Néhány apró vágás épp elég-morogta mérgesen, aztán felsóhajtott-de igazad van, lenyugszom. Te viszont tedd le őt!
Micheal nem válaszolt csak letett a kanapéra, és amikor el akarta látni a lábam, Rob arrébb lökte és átvette az irányítást. Micheal csalódottan elindult az ajtó felé, és én tudtam , hogy Robnak fájni fog, de muszáj volt felhoznom:
-Micheal, holnap elmegyünk sétálni, hogy a sajtó azt higyje, hogy együtt vagyunk?-kérdeztem tétovázón, nem akartam Robnak fájdalmat okozni. Pedig sikerült, láttam az arcán, gratula Kris, ügyes vagy!
-Oké, 10 körül idejövök-Mike már kicsit lelkesebb volt.
-Jó, szia-nem néztem rá, jobban izgatott, hogy Rob arcáról eltűntessem ezt a fájdalmas arckifejezést.
-Sziasztok-annyi undor szorult ebbe a szóba, hogy utálhatják egymást ennyire? Pedig én mindkettőjüket szeretem, jó a kettő között van különbség, de akkor is.
És ekkor leesett valami ami kissé vicces, de azért ijesztő. Nem csak eljátszom a szerelmi háromszöget a Twilight saga-ban, hanem át is élem.Teljesen olyan helyzetbe kerültem mint Bella. Itt vagyok az én saját Edwardom és Jacobom között. Nekem is választanom kell a szerelmem és a legjobb barátom között.És a helyzetet ők sem könnyítik meg, az biztos.
-Ugye tudod, hogy csak azért leszek vele holnap, mert muszáj? Miattunk!
-Tudom, de ő próbálkozni fog-mindeközben mérges szemmel nézett az ajtó felé, mintha azon keresztül is látná Micheal-t
Felsóhajtottam, fején találta a szöget és mindez miatt én is aggódtam-igen, fog! De nem ér el vele semmit.
-Nem akarlak elveszíteni, most hogy végre az enyém vagy!-mindeközben a lábamon lévő sok kis sebet tisztogatta.
Megfogtam a kezét és magamhoz húztam hogy megcsókoljam, a csók után a füléhez hajoltam és halkan gyengéden a fülébe súgtam:
-És a tiéd is maradok!
Elmosolyodott és megcsókolt.Ezt még egy követte, majd még egy és így tovább. Ő egyszer csak eltávolodott tőlem, én pedig kétségbeesve kaptam utána
-Hová mész? Már épp kezdtünk belejönni-mondtam durcásan
-Ne aggódj, folytattuk, amint bekötöztem a lábad.-mindezt még nyomatékosította azzal a szexi mosollyal, aminek nem tudok ellenállni.
Az ajkamba haraptam, és küzdöttem magammal, hogy ne másszak rá most rögtön. Óvatosan bekötözte a lábamat, majd amikor elkészült felém nyújtotta a kezét. Segített felállnom, és amikor már rajta álltam a lábamon kíváncsian fürkészett.
-Na fáj?
-Nem egyáltalán nem, tökéletes munkát végeztél-tényleg egyáltalán nem fájt, mintha meg sem történt volna az a kis baleset.
-Szerintem azért még pihentetned kéne, mondjuk az ágyban feküdve-olyan kaján vigyor ült ki az arcára, hogy nem kellett találgatnom, hogy mire gondolt.
-Úgy gondolod? Most hogy mondod, lehet van benne valami.-én csatlakozom az ilyen játékhoz.
-Sőt, biztos vagyok benne, és amilyen messze van az ágy, azt hiszem az lesz a legjobb ha viszlek-már nyúlt is értem.
-Rob erre semmi szükség, el megyek odáig-fogadkoztam, de hiába. Egy pillanattal később már a karjaiban voltam és csókolgatott. Innentől már nem tiltakoztam, kifejezetten tetszett a helyzet. Az ő karjaiban egyáltalán nem éreztem magam kényelmetlenül.
Óvatosan letett az ágyra és fölém tornyosult.
-Nos, pihenni szeretnél, vagy inkább csináljunk valami mást?-kérdezte kaján mosollyal a fején
-Azt hiszem tudok olyan elfoglaltságot, ami közben a lábamat nem kell megerőltetnem-azt hiszem az én vigyorom is elég kaján lehetett.
-Igen és milyen elfoglaltságra gondoltál?-közben lehajolt és a nyakamat csókolgatta a szavak között.
Ezzel pedig áttörte a gátat ami eddig visszatartott attól hogy lerohanjam. Két kezemmel megfogtam az arcát és szenvedélyesen megcsókoltam, minden porcikáját körbe csókolgattam és simogattam. Ő is ugyanezt tette és amikor mindkettőnket elöntött a gyönyör fáradtan szuszogva hajtottam a fejem a mellkasára. Elmosolyodtam amikor hallottam hogy ő is kapkodja a levegőt, szóval nem csak nekem volt ennyire jó.
-Jöhet a közös pihi?-kérdezte boldogan, mosolyogva
-Naná, és látod, a lábamra vigyáztam.
-Nagyon ügyes vagy-mondta, majd megcsókolta a homlokom.
Annyira jó vele, bár így maradhatnánk örökre, nekem rajta kívül másra már nincs szükségem. És remélem, hogy ezt Rob is így gondolja. A karjaiban nyomott el az álom...

2010. február 16., kedd

12. rész

Sziasztok!Bocsi, hogy csak most hoztam, és hogy rövid lett, de egyenlőre nem nagyon volt időm. Megpróbálom hamar hozni a következő részt, addig is jó olvasást! Puszi nektek


-Majd holnap meglátod-próbáltam nem kimutatni mennyire zavarban vagyok, de nem jött össze.
-És ha én most szeretném tudni?-miközben ezt mondta, lassan, túl lassan egyre közelebb hajolt, már csak egy centi volt ajkaink között, de megállt, és rájöttem, hogy addig nem kapom meg ezt a csókot, amíg meg el nem árulom neki a holnapi terveimet. Ez gonoszság! Annyira vágytam a csókjára, hogy eldöntöttem bármit elárulok neki, csak csókoljon meg. De rögtön ebben a pillanatban jobb ötletem támadt, nem elmondom, hanem megmutatom.
Mivel ő csak várt a válaszra, így én csókoltam meg őt hevesen és az ölébe másztam. Kicsit zavarban voltam, mert vele idáig még nem jutottunk el, de ez most különösebben nem foglalkoztatott.
Viszonozta a csókomat, kezei derekamon pihentek.
-Hogyhogy hirtelen ilyen heves lettél?-suttogta a fülembe két csók között.
-Csak megválaszolom a kérdésed-suttogtam én is vissza.
Egy pillanatra lefagyott, aztán rájött mire gondolok és már ő csókolt hevesen. Kezeivel ott simogatott, ahol csak ért, amikor a kezei a mellemre "tévedtek" eszembe jutott, hogy ez lehet hogy nem a legjobb hely.
-Nem kellene felmennünk?-kényszerítenem kellett magam hogy ne csókolgassam, hanem megvárjam a válaszát.
-De, kellene-de a szavával ellentétben egyre csak csókolt és simogatott.
Nehezen de kimásztam az öléből és kiszálltam az autóból. Nagy nehezen ő is kiszállt, és iszonyatos vágy fogott el hogy megfogjam a kezét de nem lehetett. Sőt amióta lejött az a cikk, még óvatosabbaknak kell lennünk. Ő ment be elsőnek, én pedig egy másik bejáraton mentem be. Rossz volt ezt így eljátszani, de muszály végig csinálnunk.
Ő előbb felért, és én amint az ajtóhoz értem, berántott. Szorosan magához ölelt és ott folytatta, ahol az autóban abba hagytuk.A kezével a nyakamról lecsúszva végigsimogatta a karomat, majd átért a derekamra, majd feljebb....
Mire észbe kaptam már az ágyon feküdtünk, szinte elkábított ez a csodás érzés, amit akkor érzek, ha vele vagyok.
Ez volt életem legszebb estéje, Mike-al ilyet sosem éltem át. Egymás karjában aludtunk el. Reggel amikor felébredtem, az ő csodás zöld szemeivel találtam szemben magam.
-Jó reggelt, édesem!
-Jó reggelt!
-Jól aludtál?-kérdezte édesen.
Nyújtóztam egyet és mosolyogva válaszoltam:
-Csodásan.
Az idilli pillanatot a telefonom csörgése szakította félbe:
-halló?
-Szia édes, a hotelszobádban vagy?-Mike szólalt meg a vonal másik oldalán
-Igen, de...
Nem tudtam folytatni mert letette. Értetlenül bámultam csak magam elé
-Kris, valami gond van? Ki volt az?
-Mike, csak annyit kérdezett hogy itt vagyok-e, aztán letette, nem értem mi volt ez.
Ahogy ezt kimondtam kivágódott az ajtó és Micheal ott állt az ajtóban egy csokor virággal és egy üveg pezsgővel. Amikor meglátott az ágyban elmosolyodott, de amikor meglátta mellettem a félmeztelen Robot, azonnal lefagyott a mosolya.
-Én...én azt hittem, hogy ez csak hazugság, szóval ti tényleg....-Csak dadogni tudott, a kezéből kicsúszott a pezsgő és széttörve hullott darabokra az üveg. Aztán csak a könnyes szemét láttam és azt ahogyan kirohan.
-utána kell mennem-mondtam Robnak halkan
-Jó, de....
Nem vártam meg míg befejezi, féltem, hogy nem érem utól. Beszélnem kell vele, mert még újra leissza magát. Felöltözni sem volt időm így Rob pólójában és egy bugyiban szaladtam utána. Reméltem hogy még a folyosón utolérem. Amikor az azonban az ajtóhoz értem éles fájdalom hasított a lábamba, több kis szúrás, . Lenéztem és csak a vért láttam, ijedtemben felsikítottam.
-Jézusom!!!!!
-Kris mi a baj?-kérdezte Rob ijedten, aztán lenézett és meglátta a vért a padlón.
-Várj, ne mozdulj!
...

2010. február 9., kedd

Kreatív blogger




Sziasztok!
Jaj Bells nagyon köszönöm neked, és bocsi hogy ennyi idő kellett ahhoz, hogy leessen.


Akitől a díjat kaptam:
http://www.blogger.com/profile/15230231852587831174

1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, aki gondolt rám és küldte!
2. A logót ki kell tennem a blogomba!
3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam!
4. Írni kell magamról 7 dolgot!
5. Tovább kell adnom a kitüntetést másik 7 blog társamnak!
6. Be kell linkelnem őket.
7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról.
8. Nem küldhetem olyannak, akinek a blogja volt már tüntetve!

7 dolog rólam:
-mindenem a nevetés,
-imádom a macskámat,
-amióta elolvastam az Alkonyatot, azóta nem tudok kiájulni a témából,
-én már megtaláltam a nagy Ő-t,
-imádom az anyukámat,
-nem tudnék zene nélkül élni
-kicsit nehéz eset vagyok, ezért akik mellettem vannak, azok mind igaz barátok:)

Akiknek tovább adom:
Nos hát akiknek tovább szerettem volna adni azok már mind megkapták mástól, szóval nem igazán tudom most mit csináljak.....:S

11. rész

Bocsi csajok, hogy ennyit kellett várni rá, de összehoztam, remélem tetszik majd!:)


-Kérlek, egyszerűen tudom és kész! Különben is aláírtuk azt a hülye szerződést, és ez kell ahhoz, hogy ne legyen ebből probléma.
Lábujjhegyre álltam, hogy megcsókoljam. Készségesen hagyta hogy megtegyem, vissza is csókolt. De éreztem hogy feszült és most dönti el, hogy beadja-e a derekát vagy sem.
-Kérlek!-hátha ez áttöri a gátat...
-Nem tudom, Kris, ez nem jó ötlet-már nem volt olyan határozott, innentől már nyerésre álltam.
-Nem lesz semmi baj! Ha egy apró jele is látszik annak, hogy bajom eshet, azonnal otthagyom.-amíg ezt mondtam nem nézett a szemembe úgyhogy átkaroltam a nyakát és rákényszerítettem hogy a szemembe nézzen-Megígérem!
-Jó, de ha bármi bajod esik, azt nem ússza meg!-dühös volt, de nem rám, talán Catherine-re, vagy Mike-ra, de lehet hogy saját magára mert belement ebbe az egészbe.
Támadt egy kis bűntudatom, hogy olyat könyörögtem ki, amit tényleg egyáltalán nem akar. De ezt muszály, mindkettőnk érdeke.
-De nem lesz bajom.....
-Azt ajánlom is Micheal-nak.
Megcsókoltam, hogy enyhítsek a dühén. Hát, ha ért is valamit, az sem volt sok. Megfogtam a kezét és elindultam kifelé az öltözőből. Amikor összetalálkozott a tekintetem Catherinével, csak bólintottam, ő válaszul pedig halványan elmosolyodott.
-Akkor én most megyek telefonálni-mondta és elsétált. Mindannyian csak álltunk és vártuk, hogy megbeszélje Mike-al ezt a helyzetet. Amikor visszajött ő is csak bólintott, tudatva hogy minden rendben.

Mikor már hazafelé tartottunk, megszólalt a telefonom, Mike volt az:
-Szia cica-a hangja vidám volt.
-Ööö....szia Micheal-nem örültem, hogy ennyire boldog, ez semmi jót nem jelentett.
-Tudtam ,hogy vissza fogsz jönni hozzám, de ez béna fedősztori, egyszerűbb lett volna ha csak simán visszajössz hozzám!-ezt olyan magabiztosan mondta, hogy teljesen kiakadtam
-Hé-hé-hé, álljunk meg egy szóra, ez nem egy béna fedősztori! Én Robot szeretem és csak a szerződés miatt játszom e hogy veled vagyok-valószínűleg bunkónak talál, a hangnem miatt de nem érdekel, vegye már észre magát...
-persze, persze, majd megbeszéljük, holnap talizunk-szinte kicsattant a jókedvtől, ő volt Mr. Tudtam-hogy visszajön-hozzám. Hát legyen, ezt játszhatjuk ketten is
-Bocs holnap jobb dolgom van, Robbal!!!-válaszoltam flegmán és kinyomtam. Megnéztem volna milyen fancsali képet vág.
Miután letettem, duzzogtam kicsit, nagyon felhúzott ezzel a beképzelt dumával.
-Hát elég magabiztos-Rob hangján nem tudtam kiigazodni, egyszerre volt szomorú, dühös és gúnyos.
-Túlságosan is-motyogtam mérgesen
-Tudod gondolkodtam azon amit Catherine mondott...-nem nézett rám és ez aggasztott.
-Min?
-Azon hogy attól tartok-e hogy Micheal visszacsábít-e. Tudnod kell hogy ettől is tartok. Biztos vagyok benne hogy harcolni fog érted, de attól hogy velem vagy, attól még én is küzdeni fogok!
Csak bámultam magam elé, ez tiszta röhej, olyantól tart ami kizárt hogy megtörténjen. Micheal-t sosem szerettem annyira mint Robot, eddig nem is ismertem a szerelmet, azt hittem amit Mike iránt érzek az szerelem, de most hogy beleszerettem Robertbe, az előző érzés még a közelébe sem ér.
-Rob, téged sokkal jobban szeretlek, mint Mike-ot szerettem, nélküled már el sem tudom képzelni az életem, de nélküle igen! Semmi okod aggódni!-megszorítottam a kezét, ezzel is nyomatékosítva a mondottakat.
Elmosolyodott, ettől kicsit megnyugodtam, bár még mindig bosszantott Mike nagyképűsége, pláne hogy Rob kedvét is elrontotta vele.
-Nembaj, azért óvatos leszek, és adlak vissza neki-felemelte összekulcsolt kezünket és megpuszilta a kézfejem. Innentől nyugodt hangulatban folyt a hazaút. Amikor beparkolt és ki akartam szállni ő nem mozdult.
-Mi a baj?-kérdeztem aggódva
-Nincs semmi baj csak kíváncsi vagyok valamire...
Átnyúlt előttem és becsukta a kocsiajtót.A keze az ajtóról a nyakamra vándorolt, és én beleborzongtam az érintésébe és a közelségébe, nos ez is egy jel, hogy ez a kapcsolat más, Mike soha nem tett rám ilyen hatást.
-Mire vagy kíváncsi?
-Mike-nak azt mondtad hogy holnap jobb dolgod van, méghozzá velem! Mégis mire gondoltál?
Nos hát én nem gondoltam valamire hanem határozott terveim voltak, de ahogy rákérdezett belepirultam. Ő erre csak mosolygott.
-Imádom mikor elpirulsz, és most már még inkább érdekel, hogy mit értettél ez alatt-na ebből most hogy mászok ki?
-Majd holnap meglátod-próbáltam nem kimutatni mennyire zavarban vagyok, de nem jött össze.
-És ha én most szeretném tudni?-miközben ezt mondta, lassan, túl lassan egyre közelebb hajolt, már csak egy centi volt ajkaink között, de megállt....

2010. február 3., szerda

Bocsi!

Sajnálom lányok de mostanság nem lesz új rész, minden úgy alakul hogy nem fog összejönni. Talán hétfőre össze tudom hozni, de lehet hogy csak keddre. De higyjétek el, rajta vagyok a témán, és még egyszer bocsi, tényleg sajnálom!