6. rész

-Micheal...-kezdtem volna de félbeszakított
-Kris, kérlek! Hagyd hogy befejezzem!
Elővett egy kis dobozkát kinyitotta és ragyogó szemekkel rám nézett:
-Kristen Jaymes Stewart, hozzám jössz feleségül?
Tudtam hogy ez lesz a kérdés, a lélegzetem mégis elakadt amikor kimondta. Amikor már jóideje hallgattam, Micheal arcán a lelkesedés értetlenségre és a kétségbeesés keverékévé változott. Mivel nem bírtam még megmukkani sem végül felállt és odalépett hozzám.
-Édesem, ugye tudod hogy én most megkértem a kezed?-kérdezte
-Igen....-válaszoltam remegő hangon
-és?-mintha kezdene ideges lenni
Na jó ezt nem húzhatom tovább, már így is katasztrofális a helyzet.
-Figyelj Micheal, épp erről akartam beszélni veled. Annak hogy eltávolodtunk egymástól oka van. Annyira szeretnélek megóvni téged ettől, de ez a szerelem már elmúlt, szóval-az utolsó szó előtt nagyot nyeltem- nem!
-Mi? Mi az hogy ez a szerelem már elmúlt? Én még most is szeretlek!-mondta kétségbeesetten.
-Én is szeretlek, de már csak mint egy jó barátot. Hidd el annyira sajnálom, de csak téged kínoználak ha ezt fojtatnánk.
-Egy fiú miatt van igaz? Az a Robert vagy ki csavarta el a fejed nemigaz?-már nem kétségbeesett volt hanem pokolian dühös.
-Állj már le!-én is kiabáltam-Ehhez Robnak semmi köze. Már a forgatás előtt éreztem hogy valami nincs rendben, úgyhogy ne okolj senki mást, erről csak én tehetek!!!
Már nem bírtam tovább sírva fakadtam.
-Tudtam, amikor hallottam hogy miattad jön tudtam hogy be fog kavarni-ezt már nem is nekem mondta, inkább saját magának.
-Nem érted hogy az én érzéseim változtak, ne keress bűnbakot, itt van előtted!!
De hiába beszéltem, meg se hallotta. Egyszer csak megindult kifelé, felkapta a kabátját és kiviharzott. Fogalmam sem volt hová mehet. Annyira fájt hogy így megbántottam, a sírást egyszerűen nem bírtam abbahagyni. Ekkor csörgött a mobilom, kelletlenül, de felvettem, igaz még mindig zokogtam.
-I..Igen?-szipogtam bele a telefonba
-Kris! Mi a baj? Szakítottál vele?-kérdezte az ideges hang
-Ig...Igen.
-De miért sírsz ennyire?
Egyszerűen nem voltam képes válaszolni a sírástól
-Na jó, odamegyek-mondta Rob idegesen és letette
Mondani akartam neki hogy nem szükséges, nem akartam hogy így lásson. De nem tudtam tiltakozni. Negyed óra múlva már valaki megállás nélkül nyomta a csengőt. Autóval is fél óra az út, szóval biztos jóval túllépte a megengedett sebességet. Kinyitottam az ajtót, kisírt szemekkel és még mindig szipogtam. Amikor megláttam kétségbeesett arcát, újra Micheal arca jutott eszembe és újra zokogni kezdtem. Rob azonnal átölelt és magához szorított. Egy gyengéd csókot nyomott a fejem búbjára.
-Kris! Bántott?-kérdezte határozottan
-Nem-mormoltam bele a mellkasába
-De hát akkor miért sírsz ennyire?
-Nem láttad az arcát! Akkora fájdalmat okoztam neki...!
És csak sírtam és sírtam.
Amikor rájött hogy ezt még egy darabig nem fogom abbahagyni óvatosan a kanapéhoz húzott, leültetett az ölébe én pedig a vállába temettem az arcom. Egy idő után kezdtem megnyugodni, és amikor ezt ő is észrevette elkezdte simogatni a hátam. Szép lassan elaludtam az ölében.

-Mi ez a nagy robaj?-kérdeztem nyűgösen Robtól amikor felébredtem a ricsajra.
-Nem tudom, de van egy sejtésem.
Vártam hogy elárulja mi a sejtése, de nem szólt semmit csak feszülten nézte az ajtót. Felemeltem a fejem hogy és csak néztem rá, gondoltam majdcsak kimondja. Rám nézett aztán amikor már egyre közelebbről jött a zaj. Meghallottam egy férfi hangját kintről, és egyre közelebbről hallatszott.
-Micheal...-suttogtam rémülten
-Igen. Én is ettől tartok.
Még szorosabban ölelt.
-Azt hiszem, jobb lesz ha most elmész-mondtam idegesen, tartottam Micheal reakciójától.
-Kris, mindjárt betoppan, már nincs időm kiosonni.
Megrémültem, és Robnak igaza volt, mert pár másodperc múlva már nyílt is az ajtó.
Micheal olyan részeg volt hogy alig talált be az ajtón, én felpattantam Rob öléből, nem akartam olajat önteni a tűzre. De Rob is felállt és nem engedte hogy akár egy centivel is távolabbra menjek tőle. Féltett.
Amikor Micheal meglátott engem, ellágyult az arca, úgy láttam rajta, hogy mindjárt sírva fakad. De amikor meglátta mellém lépő Robot, éktelen nagy dühbe gurult. Ha a piától ködbe borult az agya, akkor most nem tudom mi történhetett vele. De én is aggódtam, de nem magam miatt, hanem Rob miatt. Mich már a vacsora után nekiment, akkor most ki tudja mit csinál?
-Micheal, pihenj le, totál leittad magad.
Odamentem hozzá, a kezét a vállamra tettem és elkezdtem húzni az ágy felé, de ő csak Robot bámulta dühösen. Amikor eljutott az agyáig hogy mit mondtam elordította magát
-Na azt már nem, takarodj ki innét!-ordítozott Robnak és engem ellökött magától, akkor erővel hogy elestem.
Rob persze ösztönösen odajött és felsegített.
-Mit képzelsz? Azonnal vedd le a menyasszonyomról a kezed!-teljesen begőzölt.
-Mich, én nemet mondtam, nem vagyok a menyasszonyod-tudom hogy nem kellett volna, de akkor is...
-Te is hallgass!-ordított rám
-Hogy mi?-kérdeztem meglepődve. Éreztem hogy elönt a düh. Tudom hogy ez a pia hatása, na de akkor is....
-Na ide figyelj, annak semmi értelme hogy totál leiszod magad, attól nem foglak újra szeretni csak tiszta hülyét csinálsz magadból-ordítoztam mostmár én is
És ekkor megütött. Hát ez már Robnál is kicsapta a biztosítékot és izomból bevert neki egyet. Micheal egyszerűen csak elterült...

5. rész

-Nikki kérlek tedd le azt az üvegdarabot-szólalt meg Rob
Nikki dühösen rám nézett és még jobban szorította az üveget, lefojt a vér a kezén, a tenyerét is megvághatta az üveg. El kell vennünk tőle mielőtt még komolyabb sebeket ejt magán.
-Kris nem akarlak még látni sem, menj el innen-ordítozott velem Nikki
-Talán tényleg el kellene menned most, majd én beszélek vele!-fordult felém Rob
-Talán igazad van.-mondtam szomorúan és odébb kullogtam.
Még annyit láttan hogy Rob lassan, óvatosan besétál Nikkihez aztán becsukja az ajtót. Elszörnyedtem magamon amikor éreztem hogy a féltékenység hulláma söpör végig rajtam. Épp azon van hogy észhez térítse a legjobb barátnőm, én meg féltékeny vagyok. Michealre sosem voltam ennyire féltékeny. És ez csak annak a jele hogy őt sohasem szerettem ennyire. Újra eszembe jutott hogy még el kell mondanom neki hogy a mi kapcsolatunknak vége. Jajj, nem lesz egyszerű.
Csak tébláboltam össze vissza, nem akartam addig Nikki közelébe kerülni amíg teljesen meg nem nyugszik.
Egyszer csak jött Catherine, hogy folytathatjuk a munkát és nem volt alkalmam megkérdezni hogy mi a helyzet. Aztán megláttam egy mentőautót, aztán megláttam Nikkit ahogy leültetik és egy mentős beköti a lábát. Még innen is kiszúrtam hogy a mentős fiú milyen szemekkel néz rá. Mondott valamit Nikkinek, amitől ő el is pirult. Lehet hogy flörtöl vele. Elmosolyodtam, örültem volna neki ha megtetszik neki valaki, nem csak azért mer így már nem érdeklődne Rob után, hanem azért is mert örülnék neki ha boldognak látnám.
Pont azt a jelenetet forgattuk amikor "Edward" elvisz a családjához bemutatni. Hát az a rész ahol Rosalie kimutatja mennyire gyűlöl, most elsőre sikerült. Nikki szeméből csak úgy sütött az utálat. Szörnyen éreztem magam.De utána a Robbal forgatott jelentek közben valahogy elfeledkeztem ezekről a dolgokról és csak örülni tudtam annak, hogy együtt vagyok vele, még akkor is ha gy csomó más ember vesz minket körül.
Mikor végeztünk elindultam az öltözőbe, de ekkor megláttam Robot amint hívogatóan mosolyog és rám kacsint, majd int hogy menjek utánna. Mi mást tehettem volna? követtem.... Bementünk az ő öltözőjébe és kulcsra zárta az ajtót miután én is beléptem, biztosan nem akarta hogy megismétlődjön a mai esett.
-Szóval beszéltél Nikkivel?-kezdtem rögtön a kényes témával, jobb túl esni rajta, gondoltam...
-Igen.
-És nagyon haragszik rám igaz?-bár ez elég nyilvánvaló.
-Igen, de adj neki egy kis időt. Még friss a sérelme, de én biztos vagyok benne hogy nem tud majd sokáig haragudni rád-mondta gyengéden és megsimította kézfejével az arcom
-Bár én is ilyen biztos volnék benne-mondtam szomorúan, lehajtott fejjel.
-Mialatt beszéltem vele, minden szavából érezni lehetett hogy attól függetlenül mennyire haragszik most rád, nem gyűlöl, meg fog bocsátani, biztosan tudom...-annyira hitt abban amit mondoitt, hogy én sem kételkedtem tovább
-De nagyon kell vigyáznunk, hogy ne lásson minket együtt, nem akarok még több fájdalmat okozni neki-figyeltem a reakcióját.
Látszott rajta hogy elszomorítja kicsit a dolgo, de aztán az arca ellágyult és halványan elmosolyodott.
-Rendben, ennyit még kibírunk nem igaz? És igazad van Nikkinek sokkal könnyebb lesz így.
-Biztos, de hogy kibírunk-e ennyit....-mondtam fintorogva
-Te kötötted ki ezt a feltételt-mondta és elmosolyodott fintorom láttán
Pár percig csak némán nézett a szemembe aztán megcsillant valami a szemében és amikor megszólalt a hangjából hallatszott az izgatottság
-Akkor mi most együtt vagyunk?-a szeme valósággal ragyogott
-Hát gondolom, ez már elég messze áll a barátság fogalmától-mondtam
-Akkor igen?
-Igen
És ekkor átölelt felemelt a földről és elkezdett velem forogni. Szinte tapintható volt az öröme, és ettől én is boldog voltam, Igaz előttem állt egy szakítás, de ez most nem érdekelt, csak az hogy ő ölel, más nem számít!
-És Michealnek mikor mondod el? Elvégre ő még úgy tudja hogy együtt vagytok és a hideg is kiráz ha csak arra gondolok hogy hozzád ér.-mondta és elfintorodott
-Ma elmondom neki hogy vége, de ő attól még egy igazán jó barátom marad, már ha kér még belőlem mindezek után, ugye megérted?-kíváncsian szegeztem rá a pillantásom, aggódtam hogy nem ért majd meg.
-Hát persze, ha mindezt ő is el tudja fogadni és csak mint barát van a közeledben, úgy semmi kifogásom ellene.
Nahát, azt hitem hogy dühös lesz és teljesen kiakad.
-Milyen értelmes gondolat-mondtam mosolyogva
Ő is mosolygott és egy apró csókot nyomott a szám szélére, nem értettem miért. Mohón közeledtem az arca felé, hogy rendes csókot kapjak, és ekkor már láttam hogy erre ment ki a játék. Mivel jóval magasabb nálam még pipiskedve sem értem el az ajkát. A karjaimat a nyaka köré fontam és úgy próbáltam meg közelebb húzni az arcát. Ő csak mosolygott
-Mit szeretnél?-kérdezte egy csábító mosoly kíséretében
Szóval játszunk? Oké! Én is tudok ilyen lenni.
Ekkor elengedtem, és lazán elindultam az ajtó felé. Még láttam az arcára kiülő értetlenséget
-Hé most meg mi van?-kérdezte meglepődve
-Tudod jól, mit szerettem volna. De ha te nem akarod én nem erőltetem-mondtam megjátszott sértődöttséggel
-Jaj te buta lány, már hogyne akarnám!
Elkapta a derekam, magához húzott és a nyakamba csókolt, majd rám nézett. Amikor már biztos volt benne hogy csak megjátszottam a sértettet és látta az arcomon hogy pont ezt akartam kiharcolni végre megcsókolt. Hát megérte várni....
De indulnom kellett az öltözőmbe, hogy szembe nézzek Michealel.
-Indulnom kell, Micheal vár és el kell mondanom neki hogy ennyi volt.
Amikor meglátta mennyire elszomorít mindez szomorúan suttogva szólalt meg:
-Biztosan ezt akarod? Ha ennyire elszomorít ez akkor ennek oka van.-mondta és éreztem a fájdalmat a hangjában.
De én nem akartam neki fájdalmat okozni! A kezemet az arcára helyeztem és a hüvelykujjammal elkezdtem simogatni az arcát.
-Jaj Rob, dehogyis! Mindössze azért vagyok szomorú mert még mindig jóbarátomként tekintek rá és elszomorít amit tenni fogok vele. De már nem szeretem, sőt talán sosem szerettem őt igazán. Legalábbis amit irántad érzek az sokkal több. Csak téged szeretlek, és más nem számít.
-Én is csak téged szeretlek-mondta szenvedélyese és közelebb hajolt hogy újra megcsókoljon.
Aztán elengedett, hogy elindulhassak. Mielőtt kimentem volna még kilesett, nincs-e esetleg Nikki valahol a közelben, aztán egy utolsó puszival elbúcsúztunk.
Átöltöztem és elindultam haza. Jobb lesz ezen minél előbb túlesni. Amikor beléptem meglepődtem, mert mert egy terített asztal várt gyertyákkal és egyszer csak elém lépett Micheal, ragyogó, lázas tekintettel nézett rám. Jajj mért nehezíti meg minden a dolgom, de mindegy, essünk túl rajta.
-Micheal beszélnem kell veled-mondtam egyszerűen
-Rendben, de előbb én szeretnék mondani neked valamit.
-Oké.
-Nos már négy éve együtt vagyunk, és mostanában úgy éreztem mintha kicsit eltávolodtunk volna egymástól. Szeretném ha többet lennénk együtt, és hogy bebizonyítsam neked hogy mennyire szeretlek...
És ekkor átfutott rajtam a rémület mert féltérdre ereszkedett és belenyúlt a zsebébe
-Micheal...-kezdtem volna de félbeszakított
-Kris, kérlek! Hagyd hogy befejezzem!
Elővett egy kis dobozkát kinyitotta és ragyogó szemekkel rám nézett:
-Kristen Jaymes Stewart, hozzám jössz feleségül?
...