5. rész

-Nikki kérlek tedd le azt az üvegdarabot-szólalt meg Rob
Nikki dühösen rám nézett és még jobban szorította az üveget, lefojt a vér a kezén, a tenyerét is megvághatta az üveg. El kell vennünk tőle mielőtt még komolyabb sebeket ejt magán.
-Kris nem akarlak még látni sem, menj el innen-ordítozott velem Nikki
-Talán tényleg el kellene menned most, majd én beszélek vele!-fordult felém Rob
-Talán igazad van.-mondtam szomorúan és odébb kullogtam.
Még annyit láttan hogy Rob lassan, óvatosan besétál Nikkihez aztán becsukja az ajtót. Elszörnyedtem magamon amikor éreztem hogy a féltékenység hulláma söpör végig rajtam. Épp azon van hogy észhez térítse a legjobb barátnőm, én meg féltékeny vagyok. Michealre sosem voltam ennyire féltékeny. És ez csak annak a jele hogy őt sohasem szerettem ennyire. Újra eszembe jutott hogy még el kell mondanom neki hogy a mi kapcsolatunknak vége. Jajj, nem lesz egyszerű.
Csak tébláboltam össze vissza, nem akartam addig Nikki közelébe kerülni amíg teljesen meg nem nyugszik.
Egyszer csak jött Catherine, hogy folytathatjuk a munkát és nem volt alkalmam megkérdezni hogy mi a helyzet. Aztán megláttam egy mentőautót, aztán megláttam Nikkit ahogy leültetik és egy mentős beköti a lábát. Még innen is kiszúrtam hogy a mentős fiú milyen szemekkel néz rá. Mondott valamit Nikkinek, amitől ő el is pirult. Lehet hogy flörtöl vele. Elmosolyodtam, örültem volna neki ha megtetszik neki valaki, nem csak azért mer így már nem érdeklődne Rob után, hanem azért is mert örülnék neki ha boldognak látnám.
Pont azt a jelenetet forgattuk amikor "Edward" elvisz a családjához bemutatni. Hát az a rész ahol Rosalie kimutatja mennyire gyűlöl, most elsőre sikerült. Nikki szeméből csak úgy sütött az utálat. Szörnyen éreztem magam.De utána a Robbal forgatott jelentek közben valahogy elfeledkeztem ezekről a dolgokról és csak örülni tudtam annak, hogy együtt vagyok vele, még akkor is ha gy csomó más ember vesz minket körül.
Mikor végeztünk elindultam az öltözőbe, de ekkor megláttam Robot amint hívogatóan mosolyog és rám kacsint, majd int hogy menjek utánna. Mi mást tehettem volna? követtem.... Bementünk az ő öltözőjébe és kulcsra zárta az ajtót miután én is beléptem, biztosan nem akarta hogy megismétlődjön a mai esett.
-Szóval beszéltél Nikkivel?-kezdtem rögtön a kényes témával, jobb túl esni rajta, gondoltam...
-Igen.
-És nagyon haragszik rám igaz?-bár ez elég nyilvánvaló.
-Igen, de adj neki egy kis időt. Még friss a sérelme, de én biztos vagyok benne hogy nem tud majd sokáig haragudni rád-mondta gyengéden és megsimította kézfejével az arcom
-Bár én is ilyen biztos volnék benne-mondtam szomorúan, lehajtott fejjel.
-Mialatt beszéltem vele, minden szavából érezni lehetett hogy attól függetlenül mennyire haragszik most rád, nem gyűlöl, meg fog bocsátani, biztosan tudom...-annyira hitt abban amit mondoitt, hogy én sem kételkedtem tovább
-De nagyon kell vigyáznunk, hogy ne lásson minket együtt, nem akarok még több fájdalmat okozni neki-figyeltem a reakcióját.
Látszott rajta hogy elszomorítja kicsit a dolgo, de aztán az arca ellágyult és halványan elmosolyodott.
-Rendben, ennyit még kibírunk nem igaz? És igazad van Nikkinek sokkal könnyebb lesz így.
-Biztos, de hogy kibírunk-e ennyit....-mondtam fintorogva
-Te kötötted ki ezt a feltételt-mondta és elmosolyodott fintorom láttán
Pár percig csak némán nézett a szemembe aztán megcsillant valami a szemében és amikor megszólalt a hangjából hallatszott az izgatottság
-Akkor mi most együtt vagyunk?-a szeme valósággal ragyogott
-Hát gondolom, ez már elég messze áll a barátság fogalmától-mondtam
-Akkor igen?
-Igen
És ekkor átölelt felemelt a földről és elkezdett velem forogni. Szinte tapintható volt az öröme, és ettől én is boldog voltam, Igaz előttem állt egy szakítás, de ez most nem érdekelt, csak az hogy ő ölel, más nem számít!
-És Michealnek mikor mondod el? Elvégre ő még úgy tudja hogy együtt vagytok és a hideg is kiráz ha csak arra gondolok hogy hozzád ér.-mondta és elfintorodott
-Ma elmondom neki hogy vége, de ő attól még egy igazán jó barátom marad, már ha kér még belőlem mindezek után, ugye megérted?-kíváncsian szegeztem rá a pillantásom, aggódtam hogy nem ért majd meg.
-Hát persze, ha mindezt ő is el tudja fogadni és csak mint barát van a közeledben, úgy semmi kifogásom ellene.
Nahát, azt hitem hogy dühös lesz és teljesen kiakad.
-Milyen értelmes gondolat-mondtam mosolyogva
Ő is mosolygott és egy apró csókot nyomott a szám szélére, nem értettem miért. Mohón közeledtem az arca felé, hogy rendes csókot kapjak, és ekkor már láttam hogy erre ment ki a játék. Mivel jóval magasabb nálam még pipiskedve sem értem el az ajkát. A karjaimat a nyaka köré fontam és úgy próbáltam meg közelebb húzni az arcát. Ő csak mosolygott
-Mit szeretnél?-kérdezte egy csábító mosoly kíséretében
Szóval játszunk? Oké! Én is tudok ilyen lenni.
Ekkor elengedtem, és lazán elindultam az ajtó felé. Még láttam az arcára kiülő értetlenséget
-Hé most meg mi van?-kérdezte meglepődve
-Tudod jól, mit szerettem volna. De ha te nem akarod én nem erőltetem-mondtam megjátszott sértődöttséggel
-Jaj te buta lány, már hogyne akarnám!
Elkapta a derekam, magához húzott és a nyakamba csókolt, majd rám nézett. Amikor már biztos volt benne hogy csak megjátszottam a sértettet és látta az arcomon hogy pont ezt akartam kiharcolni végre megcsókolt. Hát megérte várni....
De indulnom kellett az öltözőmbe, hogy szembe nézzek Michealel.
-Indulnom kell, Micheal vár és el kell mondanom neki hogy ennyi volt.
Amikor meglátta mennyire elszomorít mindez szomorúan suttogva szólalt meg:
-Biztosan ezt akarod? Ha ennyire elszomorít ez akkor ennek oka van.-mondta és éreztem a fájdalmat a hangjában.
De én nem akartam neki fájdalmat okozni! A kezemet az arcára helyeztem és a hüvelykujjammal elkezdtem simogatni az arcát.
-Jaj Rob, dehogyis! Mindössze azért vagyok szomorú mert még mindig jóbarátomként tekintek rá és elszomorít amit tenni fogok vele. De már nem szeretem, sőt talán sosem szerettem őt igazán. Legalábbis amit irántad érzek az sokkal több. Csak téged szeretlek, és más nem számít.
-Én is csak téged szeretlek-mondta szenvedélyese és közelebb hajolt hogy újra megcsókoljon.
Aztán elengedett, hogy elindulhassak. Mielőtt kimentem volna még kilesett, nincs-e esetleg Nikki valahol a közelben, aztán egy utolsó puszival elbúcsúztunk.
Átöltöztem és elindultam haza. Jobb lesz ezen minél előbb túlesni. Amikor beléptem meglepődtem, mert mert egy terített asztal várt gyertyákkal és egyszer csak elém lépett Micheal, ragyogó, lázas tekintettel nézett rám. Jajj mért nehezíti meg minden a dolgom, de mindegy, essünk túl rajta.
-Micheal beszélnem kell veled-mondtam egyszerűen
-Rendben, de előbb én szeretnék mondani neked valamit.
-Oké.
-Nos már négy éve együtt vagyunk, és mostanában úgy éreztem mintha kicsit eltávolodtunk volna egymástól. Szeretném ha többet lennénk együtt, és hogy bebizonyítsam neked hogy mennyire szeretlek...
És ekkor átfutott rajtam a rémület mert féltérdre ereszkedett és belenyúlt a zsebébe
-Micheal...-kezdtem volna de félbeszakított
-Kris, kérlek! Hagyd hogy befejezzem!
Elővett egy kis dobozkát kinyitotta és ragyogó szemekkel rám nézett:
-Kristen Jaymes Stewart, hozzám jössz feleségül?
...