6. rész

-Micheal...-kezdtem volna de félbeszakított
-Kris, kérlek! Hagyd hogy befejezzem!
Elővett egy kis dobozkát kinyitotta és ragyogó szemekkel rám nézett:
-Kristen Jaymes Stewart, hozzám jössz feleségül?
Tudtam hogy ez lesz a kérdés, a lélegzetem mégis elakadt amikor kimondta. Amikor már jóideje hallgattam, Micheal arcán a lelkesedés értetlenségre és a kétségbeesés keverékévé változott. Mivel nem bírtam még megmukkani sem végül felállt és odalépett hozzám.
-Édesem, ugye tudod hogy én most megkértem a kezed?-kérdezte
-Igen....-válaszoltam remegő hangon
-és?-mintha kezdene ideges lenni
Na jó ezt nem húzhatom tovább, már így is katasztrofális a helyzet.
-Figyelj Micheal, épp erről akartam beszélni veled. Annak hogy eltávolodtunk egymástól oka van. Annyira szeretnélek megóvni téged ettől, de ez a szerelem már elmúlt, szóval-az utolsó szó előtt nagyot nyeltem- nem!
-Mi? Mi az hogy ez a szerelem már elmúlt? Én még most is szeretlek!-mondta kétségbeesetten.
-Én is szeretlek, de már csak mint egy jó barátot. Hidd el annyira sajnálom, de csak téged kínoználak ha ezt fojtatnánk.
-Egy fiú miatt van igaz? Az a Robert vagy ki csavarta el a fejed nemigaz?-már nem kétségbeesett volt hanem pokolian dühös.
-Állj már le!-én is kiabáltam-Ehhez Robnak semmi köze. Már a forgatás előtt éreztem hogy valami nincs rendben, úgyhogy ne okolj senki mást, erről csak én tehetek!!!
Már nem bírtam tovább sírva fakadtam.
-Tudtam, amikor hallottam hogy miattad jön tudtam hogy be fog kavarni-ezt már nem is nekem mondta, inkább saját magának.
-Nem érted hogy az én érzéseim változtak, ne keress bűnbakot, itt van előtted!!
De hiába beszéltem, meg se hallotta. Egyszer csak megindult kifelé, felkapta a kabátját és kiviharzott. Fogalmam sem volt hová mehet. Annyira fájt hogy így megbántottam, a sírást egyszerűen nem bírtam abbahagyni. Ekkor csörgött a mobilom, kelletlenül, de felvettem, igaz még mindig zokogtam.
-I..Igen?-szipogtam bele a telefonba
-Kris! Mi a baj? Szakítottál vele?-kérdezte az ideges hang
-Ig...Igen.
-De miért sírsz ennyire?
Egyszerűen nem voltam képes válaszolni a sírástól
-Na jó, odamegyek-mondta Rob idegesen és letette
Mondani akartam neki hogy nem szükséges, nem akartam hogy így lásson. De nem tudtam tiltakozni. Negyed óra múlva már valaki megállás nélkül nyomta a csengőt. Autóval is fél óra az út, szóval biztos jóval túllépte a megengedett sebességet. Kinyitottam az ajtót, kisírt szemekkel és még mindig szipogtam. Amikor megláttam kétségbeesett arcát, újra Micheal arca jutott eszembe és újra zokogni kezdtem. Rob azonnal átölelt és magához szorított. Egy gyengéd csókot nyomott a fejem búbjára.
-Kris! Bántott?-kérdezte határozottan
-Nem-mormoltam bele a mellkasába
-De hát akkor miért sírsz ennyire?
-Nem láttad az arcát! Akkora fájdalmat okoztam neki...!
És csak sírtam és sírtam.
Amikor rájött hogy ezt még egy darabig nem fogom abbahagyni óvatosan a kanapéhoz húzott, leültetett az ölébe én pedig a vállába temettem az arcom. Egy idő után kezdtem megnyugodni, és amikor ezt ő is észrevette elkezdte simogatni a hátam. Szép lassan elaludtam az ölében.

-Mi ez a nagy robaj?-kérdeztem nyűgösen Robtól amikor felébredtem a ricsajra.
-Nem tudom, de van egy sejtésem.
Vártam hogy elárulja mi a sejtése, de nem szólt semmit csak feszülten nézte az ajtót. Felemeltem a fejem hogy és csak néztem rá, gondoltam majdcsak kimondja. Rám nézett aztán amikor már egyre közelebbről jött a zaj. Meghallottam egy férfi hangját kintről, és egyre közelebbről hallatszott.
-Micheal...-suttogtam rémülten
-Igen. Én is ettől tartok.
Még szorosabban ölelt.
-Azt hiszem, jobb lesz ha most elmész-mondtam idegesen, tartottam Micheal reakciójától.
-Kris, mindjárt betoppan, már nincs időm kiosonni.
Megrémültem, és Robnak igaza volt, mert pár másodperc múlva már nyílt is az ajtó.
Micheal olyan részeg volt hogy alig talált be az ajtón, én felpattantam Rob öléből, nem akartam olajat önteni a tűzre. De Rob is felállt és nem engedte hogy akár egy centivel is távolabbra menjek tőle. Féltett.
Amikor Micheal meglátott engem, ellágyult az arca, úgy láttam rajta, hogy mindjárt sírva fakad. De amikor meglátta mellém lépő Robot, éktelen nagy dühbe gurult. Ha a piától ködbe borult az agya, akkor most nem tudom mi történhetett vele. De én is aggódtam, de nem magam miatt, hanem Rob miatt. Mich már a vacsora után nekiment, akkor most ki tudja mit csinál?
-Micheal, pihenj le, totál leittad magad.
Odamentem hozzá, a kezét a vállamra tettem és elkezdtem húzni az ágy felé, de ő csak Robot bámulta dühösen. Amikor eljutott az agyáig hogy mit mondtam elordította magát
-Na azt már nem, takarodj ki innét!-ordítozott Robnak és engem ellökött magától, akkor erővel hogy elestem.
Rob persze ösztönösen odajött és felsegített.
-Mit képzelsz? Azonnal vedd le a menyasszonyomról a kezed!-teljesen begőzölt.
-Mich, én nemet mondtam, nem vagyok a menyasszonyod-tudom hogy nem kellett volna, de akkor is...
-Te is hallgass!-ordított rám
-Hogy mi?-kérdeztem meglepődve. Éreztem hogy elönt a düh. Tudom hogy ez a pia hatása, na de akkor is....
-Na ide figyelj, annak semmi értelme hogy totál leiszod magad, attól nem foglak újra szeretni csak tiszta hülyét csinálsz magadból-ordítoztam mostmár én is
És ekkor megütött. Hát ez már Robnál is kicsapta a biztosítékot és izomból bevert neki egyet. Micheal egyszerűen csak elterült...